Kisebbik lányunk Laura, lelkes Taylor Swift rajongó. Annyira, hogy 2 bakelit lemezt is rendelt, annak ellenére, hogy nincs is lemezjátszónk…egyelőre… Úgy tervezte, a borítókat képkeretben a szobája falán helyezi el, csak hát képnek vastag volt a borító, a terv nem működött. Így addig is, amíg eszébe jut a megoldás, fesztelenül rácsúsztatta őket a nappaliban álló kisszekrény tetejére.
Azt vettem észre, hogy a lazán, csak úgy minden szándék nélkül elhelyezett tárgyak saját történetbe kezdenek; ahogy a borító képe is életre kelt a délutáni fényben, megérintve a fantáziámat. Szemem előtt már bontakozott a színeshajú, fonottcopfos papírlány, szélfútta ruhában, télből a tavaszba átmenettel a karakterében, kicsit fázósan és sejtelmesen.
Valamiből el kell indulni…ahogy készítettem a figurát, és illesztettem egy testté a rétegeket, fokozatosan szertefoszlott a hasonlóság iránti kötöttség. A figura alakult, alakította magát, megszületett. A fonott copf zabolátlan, színes-kócos, szélfútta frizurává kanyarodott, a tekintete pedig elszánttá érett. Egy lány, akinek a lába nem érinti a földet, és nesztelenül suhan a korai virágok és a tavalyról itt maradt, szürkés aranyra száradt kalászok között.
Ti milyennek látjátok? Szerintetek honnan jöhet és hová megy tovább?